Levendula koszorú rózsával – készítés lépésről lépésre

Ha levendula koszorút szeretnénk, nem feltétlenül kell egy kosár levendulával rendelkeznünk.

Ez a csinos ajtódísz amit akár fali díszként is használhatunk, jó példája annak, hogy kevés virágból is lehet mutatós koszorút készíteni. Ráadásul ezt az év bármelyik időszakában elkészíthetjük, mivel szárított rózsa és szárított levendula kell hozzá.

rozsakoszoru_levendulaval

A koszorú hozzávalói: szárított rózsa, 2-3 levendula csokor, fonott koszorú alap (jelen esetben ez levágott szőlő venyigéből készült).

rozsaelokeszulet

Következő lépésként kis csokrokat csinálok a levendulákból, mindegyik csokorba 7-8 szál levendulát összefogva. A csokrocskákat rafiával összekötöm egészen közel a levendulák fejéhez. Összesen 12 ilyen csokrot készítek.

Az egyetlen speciális dolog, amire szükség lesz a koszorú elkészítéséhez az egy ragasztó pisztoly. Bármelyik barkácsboltban vagy hobbi boltban olcsón megvásárolható, de szerintem a hipermarketekben is kapható. Szerintem egy igazi háziasszonynak szinte nélkülözhetetlen társa :) Ne felejtsünk patront is vásárolni hozzá. Szinte mindenféle dekoráláshoz ezt használom, pár másodperc alatt bármit megragaszt, egyedül arra kell figyelni, hogy a frissen kiengedett ragasztó igencsak meleg tud lenni, nem jó ha száradás előtt fogdossuk.

kicsirozsalevendula

A kis levendula csokrokat  a ragasztópisztollyal ráragasztom egy-egy szárított rózsa hátuljára.

sokkisrozsa

Nekem ezek a kis rózsás levendula csokrok már ebben a stádiumban nagyon tetszettek, egy csomó új felhasználási ötlet jutott róla eszembe.

ragasztopisztoly

Következő lépésként ragasztópisztollyal felragasztom a rózsás levendulákat a koszorú alapra. Ebben az esetben úgy csináltam, mintha a koszorú alap egy mutatós óra lenne, és először ragasztottam egy rózsás csokrot a 12, 3, 6, 9 számok helyére, majd sorban a többi szám helyére is, így összesen 12 rózsa csokor került fel a koszorúra.

haromoranal

Levendulák 3 óránál :))

rozsakoszorukesz

Mind a 12 csokor a helyére került.

koszorufalon

nagyitva

A kész levendula koszorú.

Mivel sok rózsám volt, és egy sorozatot készítettem a koszorúkból még egy kicsit tovább rózsásítottam a koszorút. De még nem végeztünk, megmutatom kicsit tovább fejlesztett állapotban is.

tovabbfejlesztve

Ez is érdekelhet - Kreatív

Previous Next
  • 1
  • 2
  • 3
Boricseri
Levendula Porta
Kérdések és válaszok a házi szappanokról
NTA-kerámia egyedi kézműves levendulás termékei
Levendula sziget
Szentmihályi levendulafarm
Levendula quilling készítése lépésről lépésre
Levendula Fotópályázat 2012 - Díjazott képek
A levendula szappan titka
Imádom a levendulát - interjú
Levendula ékszer üvegből
Levendula olaj masszázshoz
Levendula koszorú morzsolt levendulából
A levendula a csábítás virága
Faragott levendula babák
Levendula koszorú készítése – VIDEÓ
Levendulás olívaolaj szappan készítése – VIDEÓ
Lila orgona koszorú készítése
Kövess minket: