A levendula felhasználása a konyhában – interjú gasztro bloggerekkel

Mivel nyakunkon a levendula szezon, sőt bőven benne is járunk, megkérdeztünk néhány népszerű gasztrobloggert, ők hogyan használják fel a konyhájukban a levendulát.

gasztro bloggerek

Limara, Limara péksége blog

Levendulás édességgel néhány évvel ezelőtt, egy külföldi gasztroblogon találkoztam először. A fotó, amit a recepthez mellékelt a blogger, oly gyönyörű volt, hogy azonnal ki kellett próbálnom, holott addig még az illatát sem szerettem a levendulának. Mint a legtöbb embernek a molyirtó jutott nekem is eszembe róla…
Az édesség azonban annyira elvarázsolt, hogy azóta gyakorlatilag levendula függő lettem. Használom a friss és a szárított virágot is. Friss virágot akkor, ha például tejet vagy tejszínt szeretnék vele ízesíteni, illatosítani, abba áztatom és később leszűröm. A szárított levendulát pedig elsősorban sütemények tésztájába teszem.
szárítva
Fotó: Shutterstock - Gudrun Muenz

A szárított levendula erősebb aromájú, mint a friss, a friss viszont üdébb nekem, már ha lehet ilyet mondani.

A levendulaolajat ételbe még nem használtam, de el tudnám képzelni friss gyümölcssalátára csepegtetve.
Levendulás panna cotta volt az első édesség, amit kipróbáltam, ezután következett a fagyi. A Segítsüti jótékonysági akciójára is egy levendulás linzerrel készültem, aminek igen nagy sikere volt, kétmillió forintot adtak érte. azt hiszem, mondhatjuk, hogy a legdrágább sütemény egy levendulás süti lett.

Ezután jött a szirup, vagy szörp, ami ma már mindig van a hűtőmben, kiváló limonádé készíthető belőle, de sokszor azzal ízesítem még a kávémat is, vagy locsolom amerikai palacsintára, vagy vanília eszencia helyett édességek ízesítésére. De nagyszerű kisfröccs is készíthető vele, igazi nyári szomjoltó.

Sült csirke körete is volt már a konyhámban levendulás sárgabarack, de kelt tésztát is sütöttem már vele. Sőt, az egyik kedvenc tészta ételem is levendulás, a házi tésztába belegyúrom a levendulát és citrommártással tálalom.
Nem érdemes kihagyni a dzsemekből sem, az eper vagy például a sárgabarack verhetetlen vele.
Sokan kérdezik, hogy milyen a levendula íze, hát pont olyan, mint az illata.

Hadarik Rita, ritakonyhaja.hu

Ritkán használom a levendulát, mert kisgyerekeim vannak, és ők nem igazán kedvelik a túl karakteres ízanyagokat. Ettől függetlenül használtam már szárított és friss formában is. Azt tapasztaltam, hogy szárítva valóban erősebb az illata, de a friss levendulát mégis jobban kedvelem. Úgy tanultam egy cukrász ismerősömtől, hogy a levendulát nem érdemes hosszabb hőhatásnak kitenni, mert könnyen bekeseredhet.

Nagyon kedvelem a karamellás vajon átfuttatott nektarint, amire a végén szórok egy kevés finomra aprított levendulavirágot. Csokoládés süteményekbe viszont bele kell sütni a levendulát, és a szakértő intelme ellenére azt tapasztaltam, hogy mégsem keseredik el az íze.

levendula és csokoládé
Fotó: Shutterstock - joannawnuk

Itt is, mint annyi mindenben, a mértéktartás elvét érdemes követni. A levendulával csínján érdemes bánni: a jóból keveset, és így lesz tökéletes.

A levendula az egyik kedvenc fűszerkeverékem, a provence-i fűszerkeverék egyik alkotó eleme . Mediterrán ragukhoz, zöldségekhez szoktam használni, de önmagában, esetleg kevés friss rozmaringgal párosítva, mézes kacsamellhez is remek fűszer a levendula. Levendula olajat nem használtam, és szirupot sem készítek belőle, mert ellenzem a túl sok cukor fogyasztását. Mindenképpen javaslom, hogy tegyenek vele kísérletet, mert utánozhatatlan aromájával egyedivé teheti az ételeinket.

levendula a gasztronómiában

Lipovszky-Drescher Mária, tihanyi mézeskalács iparművész:

 http://krumplicukrok.blogspot.hu/

Én mivel lusta vagyok, a levendulából készítek magamnak egy-egy fűszerkeverékeket, sósat és édeset külön.
Az édességekhez való levendulás fűszerkeveréknél vagy csak simán összeőrlöm a levendula szárított virágját kristálycukorral, vagy teszek bele kevés egyéb fűszert is, pl fahéjat, szegfűszeget…A levendulás fűszerkeveréket őrlés után átszitálom és üvegekbe töltöm.

A sós ételekhez pedig egy Provence fűszerkeveréket állítok össze.

Illetve most készítek egy tinktúrát, és alkoholba áztatom a virágot, így jól kioldódnak az ízanyagok. Ebből majd egy-egy kanállal teszek az ételbe.

Friss és szárított levendula felhasználása
A friss levendulát inkább díszítésre használom, fagyi tetejére szórom, illetve a szörpbe teszek egy szálat szintén díszként, no meg a gyerekeim megeszik frissen úgy ahogy van…

Szárított levendula virágot főzök a szörpbe, és abból készül a levendula tea (bár azt szoktam frissből is). És abból készítem a fűszerkeverékeket.

Melyiknek levendulának erősebb az illata?
Én úgy tudom, hogy dísznek, csokornak korábban szüretelik (az intenzívebb lila szín miatt), illóolajnak pedig később mikor már megszürkült mert akkor magasabb az illóolaj tartalma. Drogériákban ez utóbbit lehet kapni.

cukor
Fotó: Shutterstock - joannawnuk

Levendula olajat a mézeseim fondant-jába cseppentek pár cseppet.

Te belekevered a levendula virágot az ételbe? Vagy csak kiáztatod lében az ízeket?

Én belekeverem a virágot is, engem nem zavar, általában őrölve, de a dekorativitása miatt néha egészben is. Elsősorban a mézesekhez, lekvárokhoz, szörpökhöz, süteményekbe, pudinghoz, sósan pácokhoz használom.

Ez is érdekelhet - Recept

Previous Next
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Vadringló dzsem recept lépésről lépésre képekkel
Gyógynövényes ringló dzsem
Süteményre festett levendula csokor
Őszibarack lekvár levendulával
Rizottó levendulával
Kávé levendulás tejhabbal
Kérdések és válaszok a házi szappanokról
Levendulás olívaolaj szappan készítése – VIDEÓ
Levendulás őszibarack jégkása
Levendulás mákos fagyi
Levendulás rózsa lekvár
Sütőtökös rétes levendulával
Levendulás mézeskalácsok - interjú
Fenyőméz recept köhögés ellen
Levendulás rózsás cseresznyés pite
Levendulás tej tejhabbal
Yule Love levendulás pogácsa
Aszalt áfonyás levendulás joghurt
Levendula olaj masszázshoz
Levendula Fotópályázat 2012 - Díjazott képek
Levendulás méz készítése
Levendulás méz készítése házilag - VIDEÓ
Gluténmentes levendulás sós keksz
A levendula szappan titka
A levendula a csábítás virága
Kövess minket: