Levendula Pincészet – Lovas

Bár Tihany és a Balaton-felvidék hagyományosan nagy levendula termelő vidéknek számít, mostanában még több szebbnél szebb levendula ültetvénnyel találkozhat az utazó.  Az egyik ilyen gyönyörű levendulás a lovasi Levendula Pincészet kertjében található.

Jakab Ernőt kérdeztük, hogy jött az ötlet, hogy egy díjnyertes borokat termelő pincészet levendula termesztéssel és levendula olaj készítéssel foglalkozzon.

Levendula Pincészet

Honnan jött az ötlet, hogy a szőlő mellett levendulát is termesszenek?lenedula Balaton

Először csak pár bokor volt a telken, csak úgy dísznek, aztán amikor megépült a pince, akkor arra gondoltunk, hogy befüvesítjük a domboldalt, de elég nehéz a domboldalon füvet nyírni, és a víz is lefolyik róla, és ekkor jött az ötlet, hogy legyen rajta levendula, mert ez valamennyire hőszigetel is, meg hát hasznos is.

Hogy zajlott a levendula telepítése?

Nem mi magunk szaporítottuk, hanem megrendeltük a palántákat, kb. fél éves palántákat ültettünk el. Elég nagy mennyiségről volt szó.

Sokat kell gondozni a levendulát?

A francia levendulát meg szoktuk kapálni, mert ott még nem érnek össze a bokrok, de az angol levendulát nem kell kapálni sem, mivel annyira összeérnek a bokrok, hogy nem tud kinőni a gaz, így ott nincs más teendő csak az aratás, és azzal egyidejűleg a formára igazítás.

Gyönyörű levendulásuk van rengeteg levendulával. Összesen hány tő levendulájuk van?

Körülbelül 4000 tő levendulából áll az ültetvény szétszórva a területen, a ház körül, a pince tetején, a domboldalban .

 levendula aratás Lovas

Hogy zajlik az aratás?

A videón látszik épp az aratás, már gondoltunk rá, hogy szabadalmaztatni kellene az eljárást.

Hogy alakult ki, hogy sövényvágóval aratnak? Látták valahol ezt a módszert, vagy saját találmány?

Először sarlóval, meg metszőollóval arattunk, de az nagyon lassan megy, és nem lehet velük szépre vágni a bokrot. Ez pedig olyan dolog, hogy ha nem vágjuk le szépre a bokrot az aratás után, akkor egy idő után “megcsúnyulnak”, és olyan ágas-bogas bokrok lesznek, mint amit több helyen is látni. Az egyik évben egy munkásunk ötlete volt, hogy próbáljuk meg sövényvágóval, és annyira bevált az ötlet, hogy azóta ezt alkalmazzuk.

És hogy hasznosítják ezt a rengeteg levendulát?levendulás Lovason

Levendula olajat készítünk belőle. Learatjuk, és elviszem Pannonhalmára, és ott lepárolják nekünk. A lepárlás után lepalackozom, ez után fél évig érlelem.

Sok levendulás ültetvény láttunk már, de ehhez hasonló domboldali ültetvényt még nem láttunk. Milyen előnye vagy hátránya van ennek?

Hát igen, inkább hátránya van, mert amikor sok volt a csapadék, a víz lefolyt, és az alsó sorok több csapadékot kaptak így azok sokkal szebbek, a felső sorok viszont csökevényesebbek, rövidebbek lettek a virágok, gyengébbek lettek a bokrok.

Tehát annak ellenére, hogy a levendula szárazságtűrő növény szereti a vizet?levendula vízigénye

Hát igen, ahol több vizet kapott, sokkal nagyobbak a bokrok. Ilyenkor látszik meg igazán, amikor nagy szárazság van, hogy mekkora különbség lett emiatt. Ilyen még nem is volt mint idén, hogy a felső bokroknak 5 cm-es szára van a virágoknak, az alsóknak meg 40 cm.

Több fajta levendulát is termesztenek?

Igen, franciát és angol levendulát termesztünk. Nekünk a francia levendulából 3-4 fajta van.

Emiatt van kétszer az aratás?

Igen, a francia levendula korábban érik, az angol viszont később. Most már kellene is aratni, de még nem tudtuk elvinni, mert szabott az idő, hogy mikor vihetjük Pannonhalmára a virágokat lepárolni.

 

Van valami különbség a két levendula fajta között?

Igen, nagy különbség van a két levendula fajta között, bár a vélemények megoszlanak abban, hogy melyik a jobb. Egyesek szerint jobb a francia levendula olaja, szerintem viszont az angol levendulának minőségibb az olaja, több olajat is ad, szebb a bokor, sokkal erősebb növekedésű, viszont a metszésekre sokkal érzékenyebb. Ha aratáskor véletlenül belevágunk a fás részbe a sövényvágóval, akkor az nem újul ki, a francia levendulánál kiújul.

És végezetül, hol lehet megvásárolni a Levendula Pincészet levendulaolaját?Levendula és bor - Balaton

Budapesten az Eurotextil kft. III ker Fényes Adolf 23 alatti raktárunkban lehet megvásárolni a levendulaolajat, illetve a pincénél is, és ott ráadásul a csodálatos balatoni panorámában való gyönyörködés közben megkóstolhatják a pincészet díjnyertes finom borait is!

Ez is érdekelhet - Termesztők

Previous Next
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
Mivel lehet aratni a levendulát?
A “Le Domaine Du Canard” birtok Homokkomáromban, Zala megyében
A levendula aratás időpontja – mikor takarítsuk be a levendulát?
Mire jó a levendulaolaj?
Francia levendula
Levendula dugványozás
Levendulás kert születik
Öntözzük a levendulát?
LavandArt – egy levendulás kertészet Albertirsán
Levendula öntözése
Levendula termesztése - azoknak akik NAGYBAN gondolkodnak
Bazsalikom termesztés - ételek, gyógyhatás
Citromfű termesztése
Levendulás díszek, dekoráció
Egy fantasztikus nap – Hőgyész levendula szüret – 2012 július
Lyndoch levendula farm és kávézó – Ausztrália
Levendula Pincészet – Lovas
Pattanásokra jó a levendulaolaj?
Levendula szaporítása – magvetés, dugványozás és a többi lehetőség
Levendula fajták
Lestyán - a természetes ízfokozó
Menta
Tárkony
Angol levendula
Szaporítás bujtással - Levendula feltöltéses és egyszerű bujtása
Levendula metszése
Egy inspiráló levendulás kert
Mikor kell metszeni a levendulát?
Mikor virágzik a levendula?
Rozmaring
Tihanyi levendula palánta
A pannonhalmi levendula lepárlóban jártunk - Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykert
Kell permetezni a levendulát?
Bridestowe Estate – egy levendula farm Tasmániában
Levendula (Lavandula Angustifolia)
Bemutatkozik a Völgyeskert
Levendula szaporítás magról - levendula vetőmag
Levendula aratás – ügyes kezek és masinák – VIDEÓK
Levendula felhasználása
El Proyecto Lavanda - Mexikói levendula szövetkezet
A levendulanövény ismertetése, botanikai és élettani jellemzése
Yule Love It – Levendula farm
Levendula ültetés nyáron? - a levendula termesztés feltételei
Röviden a levendula gondozásáról
Kakukkfű termesztése
A levendula ültetése mikor a legjobb?
Levendula és bor – Matanzas Creek borászat
Levendula Kertészet, Csopak
Kövess minket: